A szörfösök mekkája volt anno. Minden szélszerelmes zarándokútjának végső stációja, melyet évente legalább egyszer kötelezően, de inkább több ízben látogattak meg. Tökmindegy mi van, itt mindig fúj a szél, szokták mondani. Hogy lehet mégis, hogy a körülmények változatlansága ellenére az utóbbi szezonokban kezd lecsengeni a Garda-láz? Lássuk hát, hogy is néz ki egy tipikus Garda-tó trip.
Az utazás nem nagy érvágás, elvégre is egy összeszokott társaság meg sem érzi a határtól mért 750 km súlyát. Bár 9 órányi szörftörténet végighallgatása illetve mesélése masszív idegsejt károsító hatással bír, ellenben sokkal kövérebb marad a bukszánk, mint egy repülős balhénál. Egy 3-4 fős társaság gyakorlatilag repülőtéri illeték per fő árában tud lejutni Itália leghíresebb tavához, ha van egy megfelelő méretű szörfmobil. A tapasztaltak az Ausztria déli részén való átutazást, majd egy hirtelen balossal Észak-Olaszországba való betörést ajánlják. Az északról való lecsordogálás következményeként a tó északi partjához lukadunk ki, itt be is vághatjuk a kéziféket, megérkeztünk. Az északi oldal ugyanis az, ahol a legtöbb szörfös lehetőség várja a kiéhezett west-balkáni csapatot.
Maga a tó erős túlzással – főleg egy pár Birra Moretti helyi sör beverése után – egy nyomtatott ’L’ betűhöz hasonul. Az ’L’ szára északkelet-délnyugat fekvésű, míg a talp erre nyilvánvalóan merőleges, és utóbbi helyezkedik el délibb pozícióban. A legjobb spotok, és a legerősebb szél a víz északi csücskénél találhatóak. A keleti part pöffösebb szelet, de cserébe kevesebb embert ígér, nyugaton vica versa a helyzet. Akkor sem kell kétségbe esni, ha valaki nem tudja egyből eldönteni, melyik oldal lenne a szimpatikusabb. Az 50 km hosszú tó mindössze 1,5 kilométeres szélességet jegyez, ezt átszelni siklás tempóban nem okozhat gondot. Ha esetleg bérelésre adnánk a fejünket, rengeteg kölcsönző tevékenykedik az északi csücsökben – természetesen mindenhol a legújabb modelleket vihetjük csapatni.
A széljárás aránylag kiegyensúlyozott – a helyi 100%-ot nyögő szélstatisztikák épp annyira állnak helyt, mint Magyarország gazdaságát dübörgőnek mondani, de azért van itt szél rendesen. Méghozzá termikus. A frontokat itt kevésbé üdvözítik, mint hazánkban, bár a lokálpatrióták északi hidegfrontok után érkező 2-3 napos viharos légmozgásról beszélnek – jobb híján hihetünk nekik. Ám alapvetően felhőmentes klíma mellett „működik” a Garda, szinte percre pontos menetrenddel. A délig szuszogó party-arc jelöltek szívhatják a fogukat, a reggeli szél ugyanis hajnali 6-kor kezdi el borzolni a vízfelszínt, és maximum fél 10-ig leheli ki utolsó tartalékait. Erről lekésni szinte szörfös szentségtörés, hiszen az esetek 90%-ában ez a reggeli légmozgás az erősebb. Neve Vento, iránya északi, erőssége 3-5 Beaufort (a helyiek szerint 4-6, mit is mondhatnának…), de nem ritkán 7-es erősségű ráfújások is izmoznak, balatoni stílusú hullámzással. Mivel az éjszaka folyamán a hegyfelszín radikálisabban hűl le, mint a tó feletti levegő, a légnyomáskülönbségből fakadó szél délre söpri végig a tavat – ez a Vento eredete. Ha ezt lekésed, koradélutánig van időd templomot és gyóntató papot felkeresni; ekkor kezd ugyanis éledezni az Ora betűkódra keresztelt déli szél, mely az igazán meleg napokon mutatja ki foga fehérjét. A hullámzás ilyenkor minimális, a hajnalhoz képest olyan 1-2 Bft.-vel gyöngébb légmozgáshoz kell vitorlát szerelnünk. Kialakulása a hegyfelszínek felmelegedésében, és az emiatt délről oda torkolló levegőben keresendő. Ez így leírva szép és jó, és nagy átlagban működik is – de a hiú ábrándok kergetése helyett közlöm, maradt már itt el világbajnoki futam, a négy-öt napig tartó szélcsend miatt. Persze ekkora pechbe bárhol bele lehet futni, erről kár is vitázni… ha azt mondom, hogy nagy eséllyel fogunk 80%-ot szörfözni - ha legalább 6 négyzetméteres vásznakat is viszünk magunkkal-, akkor holnap sem fogom szembe köpni magam a tükörben.
A derék magyar mindig megpróbál valahogy lefaragni a költségekből. Talán nem is pénzügyi okok miatt: elv ez, tradíció, mely az évtizedek alatt a génjeinkbe égett. A digókkal azonban férfi munkánk lesz, ha egy esetleges vadkempinges megoldásra adnánk be derekunk. Iménti tevékenység ugyanis szigorúan tilos, és ezt jelzik is a helyi érdekképviseletek: tiltótáblák garmadája nyomatékosítja a rendőrökkel vívott eszmecsere hasztalanságát, ha esetleg rajta kapnak. Kempingek viszont vannak dögivel, meg hotelek is, kinek hogy - a háttérfedezettől függően. Előbbiért sátorhelyenként 11 euró körül, míg felnőttenként 9 nagyságban kell csengetnünk, míg hotelszobát 60 eurótól felfelé találhatunk. Az élelmiszerek kb. mint nálunk, legalábbis drasztikus különbség nincs. A széllovagolni nem vágyó családtagok vitorlázással, biciklizéssel tölthetik el a szabadidőt.
Ha minden ennyire szép is, meg jó is, akkor miért kopik mégis az észak-olasz tó fénye? Nem nehéz megfejteni a rejtvényt. Sokkal csalogatóbb egy homokos tengerpart fotója, bombatestű monokiniző, az adott helyen a katalógusfotózás kivételével azonban soha meg nem forduló tinilányokkal a középpontban, mint a ködös-hűvös Garda-tó látképe. Úgy néz ki, a magyar emberek boldogsága a fedetlen bimbókban mutat csúcspotenciált, és ezzel manapság mindent el lehet adni. Persze nagyot nyom a latba a fapados repülőtársaságok térhódítása is. Mondjuk, mióta a kiscsaládosok hetven százaléka köszönömmel és gáláns mosollyal ette meg azt, hogy jobb és olcsóbb a horvát tengerpart, mint a Balaton, azóta semmin nem csodálkozom. Mindenkinek a saját ítélőképességére bízom, hogy meg tud-e birkózni a 18 fokos vízzel, és a mediterrán fiesta hiányával a korrekt körülményekért cserébe. Aki végül az utazás mellett voksol, annak jó utat: nem fog csalódni.